,.Táplálékod legyen orvosságod."  (Hippokratesz)

 

A hagyományos orvostudomány tüneteket és nem okokat kezel, holott a betegsé­gek  valamilyen okból kiindulva folyamatként alakulnak ki. A gyógyulás is folyamat, az ok  megszűntetésével kezdődik, és az egyensúly visszaállításával fejeződik be.

Ma a leggyakoribb egészségügyi problémák elsődleges oka a sejtanyagcserét és a  kötőszövetek stabilitását biztosító tápanyagok krónikus hiánya, a hiányállapot.

t á p l á l é k - k i e g é s z í t ő k

Az orvoshoz fordulás és a halál okok 66%-a táplálkozás eredetű, míg a  betegségek kialakulása 90%-ban erre a hiányállapotra vezethetőek vissza. A  hiányállapotot a hajszolt, szétzilált életvitel, a környezet szennyezés, a stressz, de  elsősorban a tápanyagszegény táplálkozásunk okozza.

Az iparosodott élelmiszer gyártás azt eredményezte, hogy ételeink alacsony hasznos anyag és magas méreganyag tartalmúak. A nagyüzemi mezőgazdaság  kiürítette talajainkat, növényeink már nem képesesek megfelelő mennyiségű  értékes tápanyagokhoz jutni. Fejlett élelmiszertechnológiáink az íz-, szín-,  állagjavítók, tartósítószerek alkalmazásával olyan vegyszereket juttatnak  ételeinkbe melyek a szervezet számára méreganyag tartalmúak.

 

Alapvető feladat a helyes és minőségi táplálkozás  biztosítása!

Ez ma már az előbb említettek miatt csak koncentrált növényi alapú szerekkel,  táplálék-kiegészítőkkel lehetséges. A vitaminok, és más természetes anyagok  elengedhetetlen fontosságúak az egészségünk megőrzése érdekében.

A Wellnet táplálék-kiegészítők olyan szerek és készítmények, amelyek  alkalmasak a táplálkozás és életmódbeli anomáliák korrekciójára, a gyógyszeres  kezelés kiegészítésé­re. Termékeink kizárólag kiemelkedő minőségű, koncentrált  gyógynövény alapanyagok felhasználásával készülnek. Nincs mellékhatásuk  függőséget nem okoznak.

A tudatos egészségvédelem, a tudatos táplálkozás megoldásához kínáljuk termék  ajánlatunkat.

Feladatunknak és célunknak tekintjük, a megelőzést, az egészségvédelmet, az egész­ség visszaállítását és nem utolsó sorban a Fiatalság és fittség megőrzését, akár a fiatal­ság  és fittség visszaszerzését is.

 

Tartalomjegyzék:

 
 


 

  Articsóka. 26

Epepangás ellen. 28

Koleszterinapasztás. 32

További előnyei: 40

• Szőlőmag kivonat 48

Alkalmazása javasolt: 58

• Béta-karotin. 78

Hatásai: 82

• Lecitin. 93

~ Alkotórészei: 96

~ Milyen esetekben vehetjük még  hasznát?. 108

• Fokhagyma. 122

~ Hatásai: 125

• Q10. 153

~ koenzim E vitamin. 155

• C-vitamin. 181

Szükséges napi mennyiség: 196

Kor, állapot 197

• Áfonya. 198

~ Használják: 201

• Grapefruit 214

~ Felhasználási terület: 226

• Zöld kagyló. 236

~ Tartalma: 239

~ Általános hatásai: 245

• Omega-3. 260

~ Miben van szerepe?. 265

• Corall Calcium.. 280

~ Összetevőinek hatása: 285

 

                       WEB-BOLT  A botban szerepelnek az árak!

  Articsóka

A fészkesvirágzatúak családjába tartozó  articsóka (tudományos nevén Cynaria  scolymus) levelének kivonatában levő  vegyületek (egyebek között a kaffeoilkininsav  és a cinarin) elsősorban a májra hatnak.

E szervünknek köztudomásúan a méreg­anyagok hatástalanítása (detoxikálása) és a  szervezetből való kiürítése az egyik feladata. Ennek  során azonban előfordul, hogy közbülső termékként  az eredetinél is mérgezőbb anyag képződik, ezért a  máj épsége szempontjából elengedhetetlen, hogy  mielőbb megszabaduljon tőle. Erre az általa termelt  epe révén van lehetőség, következésképp igen  fontos, hogy ez a szervünk mennyi epét választ ki, s  az az epehólyagból annak rendje-módja szerint kiürül- e. Az epepangás miatt ugyanis nemcsak hosszabb  ideig maradnak a nemkívánatos anyagok a  szervezetben, hanem nő az epekőképződés veszélye  is. S ez egyáltalán nem ritka dolog, hiszen egy  felmérés szerint a 40 évesnél idősebb nők 20, míg a  férfiak 8 százaléka szenved epekövességben, amelyet  újabban ugyan kőoldással­és zúzással is igyekeznek  gyógyítani, ám még mindig sok epehólyagot kell  eltávolítani miatta.

 

 

 Epepangás ellen

Az epe sűrű, sárgászöld folyadék, amely  a májból, előbb az epehólyagba, majd onnan  a nyombélbe jut. A java részét víz alkotja,  míg a fennmaradó hányadot koleszterin,  epefesték és epesavak teszik ki. Az utóbbiaknak nemcsak  az epe folyékonyságának megőrzésében (az  epekőképződés megakadályozásában) van szerepük,  hanem a bélbe jutó zsiradékok emulgeálásában is. E  fizikai folyamaton azt értjük, hagy a nagy zsírcseppek  sok apró cseppre válnak szét, s minthogy ezáltal  jócskán megnő az összfelületük, a zsírbontó ligáz  enzim könnyebben, gyorsabban emészti meg őket.  Ezzel megteremtődnek a zsíralkotórészek  felszívódásának feltételei. Ezenkívül az epe puhítja a  székletet, s közreműködik abban, hogy a  vékonybélben ne telepedjenek meg  mikroszervezetek és élősködők.

Az állatokon és embereken végzett egyik  vizsgálatból az derült ki, hogy az articsóka  kivonata egyszeri, 2 grammos adagban fél óra  múltán 127 százalékkal, egy órával később  151 százalékkal, s újabb egy óra elteltével 94  százalékkal serkenti az epe elfolyását. Ez azért  előnyös, mert az epepangás rontja a  zsíremésztés hatásfokát, fokozza az étkezés  utáni puffadásérzést és bélgázképződést, s  növeli a székrekedésre való hajlamot.

Epepangást egyébként nemcsak az epeutakat szűkítő-elzáró epekő idézhet elő, hanem a ter­hesség, bizonyos örökletes betegségek, a pajzs­mirigy túlműködése, a vírusos májgyulladás, a baktériumok termelte méreganyagok (endo­toxinok), az italozás és némely gyógyszer (szteroidhormonok, amino-szalicilsav, kloro­tiazid, fenil-butazon, tiouracil stb.) is. Javasolt még a rendszeresen alkoholt fogyasztók számá­ra is az articsóka fogyasztása, ugyanis a csekély mennyiségű szeszes ital is károsítja a májmű­ködést (az epekiválasztást is beleértve), s elő­segíti a máj elzsírosodását (a zsírmáj kialakulá­sát)

 

 Koleszterinapasztás

 

Az articsóka kivonata előnyösen hat a test koleszterinforgalmára is. Egyfelől gátolja a máj­ban e szteroid szintézisét, másfelől elősegíti az epesavvá átalakulását. Ezzel nemcsak a kolesz­terin mennyiségét csökkenti, hanem előmoz­dítja a zsíremésztést, s megakadályozza az epe­kőképződést. Az elemzések kimutatták, hogy a koleszterincsökkentő hatás a luteolin nevű ha­tóanyag érdeme, amely visszaszorítja a kolesz­terin anyagcseréjében részt vevő egyik enzim működését, következésképp gátolja a koenzim Q 10 szintézisét. (Ezen a módon hat néhány koleszterinellenesgyógyszer is.)

Néhány évvel ezelőtt V. Fintelmann ötszáz­ötvenhárom személyen ellenőrizte, hogy mi­képp hat az articsóka-kivonat a tápcsatorna működésére és a vér koleszterinszintjére. A mintegy fél éve gyomor-bél rendszeri panaszok­tól szenvedő páciensek átlagos életkora 55 év

volt, s negyvennégy napon át naponta három­szor szedték az articsóka-kivonatot tartalmazó tablettát.

 

A kezelés hat hét alatt átlagosan a betegek 70,5 százalékának enyhítette a panaszát. A leg­szembeszökőbb (88,3 százalékos) a hányás ab­bamaradása volt, de a hányinger (82,4 száza­lék), a hasfájás (76,2 százalék), az étvágytalan­ság (72,3 százalék), a székrekedés (71 száza­lék) és a fokozott bélgázképződés (68,2 száza­lék) is enyhült. Egyidejűleg a vér koleszterin­tartalma is átlagosan 11,5 százalékkal csökkent. Egy másik vizsgálat során a hasfájástól, székre­kedéstől, fokozott bélgázképződéstől, étvágy­talanságtól és hányingertől szenvedő páciensek 72 százaléka már egyhetes articsóka kúra után jobban érezte magát, míg hat hét múltán a 92 százalékuk számolt be érdemi javulásról.

 

 További előnyei:

• Kiváló folsav és K vitamin forrás is.

• Vízhajtó a magas sav káliumsó és flavonoid tartalma miatt.

• Található még benne: karotin, B vitamin, C-vitamin, vas, magnézium.

• Használják még számos túlérzékenységgel járó betegség és panasz ellen.

• Gyulladásgátló, antibiotikus.

Végül megemlítjük, hogy az articsóka kivo­natából készült, előírás szerint szedett tabletta semmilyen kellemetlen mellékhatást sem idéz elő, azonban nem javasolt vesekő esetén, to­vábbá szoptatáskor, mert csökkenti a tejelvá­lasztást.

 

• Szőlőmag kivonat

 

A legértékesebb hatóanyagokat a vörös és a

fekete szőlő magja tartalmazza. A magban nagy mennyiségű kálium található, illetve a legfon­tosabb hatóanyag egy antioxidáns, amelynek a neve resveratrol. Található még a magban a maghéj alatt zsíros olaj és fehérje, ezen kívül egyéb ásványi anyagok , C-vitamin, és biofla­vonoidok.

A benne található antioxidánsok hatását már 1969. óta tanulmányozzák Európában és az USA-ban. Megállapítást nyert, hogy a vörös szőlő magvaiból nyert bioflavonoidok, köztük a resveratrol ártalmatlanná teszik a szabad gyö­köket. A szabad gyökök a sejthártya szétbom­lasztásainak következtében képesek megsem­misíteni a sejteket, ezáltal felelősek a korai öre­gedésért. Ezen kívül reakcióba lépnek a DNS­sel, a test alapvető építőanyagával, így az egész­séges sejtek újraképződése lehetetlenné válik. Ez megint a korai öregedésért és a daganat­képződésért felelős. A szabad gyökök képesek egymáshoz ragasztani a molekulákat a szerve­zet különböző szerveinek szöveteiben, pl. a bőrben, amely ettől rugalmatlanná válik, dur­va és ráncos lesz. Ez a folyamat éppen ezért ugyancsak a daganatképződés irányába tereli a szervezetet.

Közismert, hogy Franciaországban különö­sen nagy mennyiségben fogyasztanak vörösbort, de az is közismert, hogy a franciáknál a szívbe­tegségek jóval ritkábban fordulnak elő, mint más országokban.

Az orvosok hasznosnak tartják, hogy minden nap egy pohár jó vörösbort fogyasszunk, amelyben megtalálható a vörös szőlő magjának kivonata is, ezáltal az antioxi­dánsok, amelyek arra is képesek, hogy csök­kentsék az érelmeszesedés kockázatát.

Nemcsak hogy csökkenti az érelmeszesedés kockázatát, hanem hosszú ideig tartó alkalma­zása feloldja a koleszterin képződményeket. Az érlemeszesedésről már több mint másfélmil­lió tanulmányt tettek közzé a világon, de kelet­kezésének végső okát még mindig nem állapí­tották meg. Ma már általánosan elfogadott vé­lemény az, hogy összefüggésbe hozzák az érel­meszesedést az általános koleszterinszinttel. A valóságban a magas sűrűségű koleszterin a szer­vezet normális működésének fontos előfelté­tele. Az érelmeszesedésért tehát nem az egész koleszterin a felelős, hanem az úgynevezett ala­csony sűrűségű koleszterin, a trigliceridek és a lipoproteinek. Ez az alacsony sűrűségű kolesz­terin rakódik le az erek falába, és ez vezet in­farktushoz, agyvérzéshez, emlékezetromláshoz, stb.

Az USA, Franciaország, Kína és egyéb más országok tudósainak kutatásai bebizonyították, hogy a franciák által igen kedvelt vörös szőlő magjában található antioxidáns, a resveratrol jelentősen csökkenti a vér alacsony sűrűségű koleszterinszintjét, ugyanakkor növeli a magas sűrűségű koleszterinszintet.

 

 Alkalmazása javasolt:

 

  a vér lipidszintjének csökkentésére

  mint erős antioxidáns készítmény megelőzi  az érelmeszesedés kialakulását

  a rák megelőzésére és a rák gyógyítására  alkalmas

• általános egészségmegőrző  szerepe van  megszabadítja a szervezetet  a szabad gyököktől

  fenntartja a  vérlemezek normális működését, ami  lehetővé teszi a trombociták képlékenysé­gének csökkenését és a vér szabad  áramlását

fokozza a sejtek normális és egészséges  működését

• a szív és érrendszeri betegségek, többek kö­zött az infarktus, az agyvérzés  megelőzésére alkalmas

a vér koleszterinszintjének szabályozására

  a visszér betegségségek kialakulásának megakadályozására.

különböző allergiás betegségek  megelőzésére, gyógyításra

• a szem betegségeinek gyógyítására,  látásjavításra

  az emlékezőképesség javítására, az  öregedési folyamatok lassítására

• a stresszel szembeni ellenálló képesség nö­velésére

• szájon át szedhető kozmetikai szerként a bőr  fiatalságának megőrzésére, ránctalanításra  és regenerálásra

• gyulladás elleni védőhatása miatt csont és  izü­leti bántalmak, reumatikus betegségek  ke­zelésére.

   

vissza

 

• Béta-karotin

Természetes forrásai:

           Sárgarépában, sütőtökben, sárgadinnyében, nyers spenótban, sárgabarackban, vizitormában található.

 

Hatásai:

A béta-karotin az A vitamin előanyaga. Át­alakulása A vitaminná a vékonybelek falában  és a májban történik.. Az A vitamin a  szervezet ellenálló képességének egyik döntő  meghatá­rozója.

Többféle módon hat az immunrendszerre, alapvető szerepet játszik a légző-és az,  emésztőrendszer nyálkahártyájának, és a bőr  épségének megőrzésében. Az immunrendszert  erősítve fokozza az ellenálló képességet ,véd a  fertőzéssel szemben(olyan fertőzésekkel szem­ben, mint a torokgyulladás, a megfázás, az inf­luenza vagy a hörghurut). Mindamellett részt  vesz a daganat ellenes aktivitás  kiváltásában,(véd az emlő-és tüdőrák ellen) a  fehérvérsejtek működésének fokozásában,  valamint az ellen­anyag válasz növelésében.  Az A vitaminhiány­ban szenvedő betegek  fogékonyabbak a fertő­ző betegségekre.  Szükséges még a látópigmen­tek képzéséhez,  a fogak erősítéséhez, a haj és a körmök  kialakulásához.

Az utóbbi időben egyenesen a fiatalság for-rását látják a béta-karotinban. Ezek az  antioxidánsok az immunrendszer legfontosabb  szervében, a csecsemőmirigyben koncentrálód­nak és védik a szervezetet a szabad gyökök ká­ros hatásaitól. A karotinok képesek fokozni  ennek a csecsemőmirigynek a működését, nö­velik a kórokozókkal szembeni védekező ere­jét, fokozzák a fehérvérsejtek számát,  aktivitá­sát. Arra is van bizonyíték, hogy  karotin pót­lással javíthatók az  immunválaszok. Antioxidáns hatásánál fogva  szerepet játszik a daganatos betegségek elleni  védelemben, megelőzésben és kezelésben. 

Antioxidáns hatása miatt az öre­gedés elleni  küzdelemben játszik szerepet, csök­kenti a szív és az érrendszeri betegségek  koc­kázatát. Az elégtelen béta-karotin  felvétel a gége, a tüdő, a gyomor, a  vastagbél és a hólyag rákos  megbetegedésének fokozott veszélyével  jár. Az öregedést csökkentő, vagy az  öregedést lassító hatása mellett a  betegségeket kísérő tü­netekkel szembeni  védelmet biztosítja.

Védelmet nyújthat a leégés ellen, segít az  UV sugárzás kiszűrésében

Serkenti a nemi hormonok tevékenységét  (pajzsmirigy, máj, mellékvesék).

 

A napi szükséglet 6 mg.

 

vissza

• Lecitin

Egyik összetevője a sejthártyának,  valamint a zsírok vérben történő szállítását  segítő fehér­jéknek. A tojássárgájában, a  májban, a teljes kiőrlésű búzában, kemény héjú  gyümölcsök­ben és a babban található.

 

~ Alkotórészei:

Kolin, amely oldatban tartja a koleszterint,  ezért gátolja lerakódását a májban és az  erek falában. Ennek következtében  meggátolja a máj elzsírosodását. Ha nincs  jelen lecitin, akkor a májban károsodik a  lebontás, a méregtelenítés és a felépítés.  Azáltal, hogy gátolja a koleszte­rin  lerakódását a májban és oldatban tartja,  csökkenti a verőér betegségek  előfordulását. Meggátolja, illetve lassítja az  alkoholos májzsu­gor kialakulását. A  kolinnak szerepe van még

az ideg ingerület átvitelben, amely ahhoz szük­séges, hogy a figyelem teljes mértékű legyen  és a memória ne szenvedjen zavart. A  kolinnak fontos szerepe van terhesség esetén  a magzat agyának normális fejlődésében,  illetve az idős­kori elbutulás megelőzésében.

lnozitol, amely az idegrendszer felépítésé­ben játszik szerepet. Inozitol hiányában pá­nikbetegség és depresszió jöhet létre.

 

~ Szerepe van még:

a vírusfertőzések megelőzésében, mert  antioxi­dánsokat tartalmaz. Antioxidánsokra  szükség van az immunrendszer normális  működéséhez illetve, a daganatos  betegségek kialakulásának gátlásához.

i gátolja az epekövesség kialakulását, mivel az  epében választódik ki. Ha ez az anyag hiányzik a szervezetből, akkor nagyobb való­színűséggel alakulnak ki az epekövek.

iaz egészséges vérkeringés  fenntartásában, il­letve a végtagok  keringésének javításában, ezáltal a  visszérbetegségek, és a trombózis  kialakulásának megelőzésében.

iaz egészséges bőrfelület  megtartásában, mi­vel gátolja a  faggyúmirigyek túltengését

iaz E-vitamin  cseréjében.

 

~ Milyen esetekben vehetjük még  hasznát?

• Férfiaknál szexuális problémák esetén

• Terhesség  esetén

• Betegségek utáni felépülésre

• Nagy fizikai és szellemi megterhelés esetén

  Fáradtság, feledékenység, koncentrációs za­varok, tanulási nehézségek esetén

• Csökkenti az izületi fájdalmakat

  Alvászavarokban

Csökkenti a hajhullást

  Roboráló szer

 

Lecitin szedéséhez kapcsolódó mellékhatás  nem ismert!

vissza 

 

• Fokhagyma

Már 7000 évvel ezelőtt az egyiptomiak is­merték, rendkívül sokoldalú növény.

 

~ Hatásai:

• Gátolja a kórokozók szaporodását (bak­teriosztatikus), csökkenti a magas vérnyo­más előfordulását, megelőzi az  érelmesze­sedést.

• Vitaminokat (B, C ), ásványi anyagokat,  nyomelemeket (kálium, foszfor, kálcium),  fehérjéket tartalmaz amelyek elengedhetet­lenek az egészséges szervezet számára.

Illóolajában és egyéb részeiben étvágyger­jesztő, emésztést segítő, vérnyomást  csök­kentő, bakteriosztatikus anyagok  találhatók.

Koleszterin csökkentő , mivel gátolja a ko­leszterin termelődését a májban.

• Antibakteriális hatásának következtében  megszüntetheti a fertőzéseket, de nemcsak  a baktériumok ellen, hanem a vírusok és a  gombák ellen is véd.

Gyógyító hatása a benne lévő kénvegyüle­teknek köszönhető (diallinszulfidok).

Növeli a zsírszállító fehérjéknek a szintjét

• Gátolja a véralvadást, illetve gyorsítja a  vér­rögök felszívódását, ezáltal megelőzi a  trombózis kialakulását.

A diallinszulfidoknak köszönhetően meg­előzheti a rosszindulatú daganatok kialaku­lását.

Fenolsav és a flavonoid tartalmának  köszön­hetően, - amelyek antioxidáns  vegyületek -gátlódnak az öregedést  elősegítő folyama­tok és a daganatok  kialakulásai (pl.. a gyo­morrák).

Fertőtlenítő hatást gyakorol az emésztő és  a légzőrendszerre.

Tágítja a koszorúereket,  éppen ezért az an­gina és az  infarktus megelőzésére  használ­ható.

Elősegíti az ólom és egyéb nehézfémek ki­ürülését.

Kiváló hatás érhető el a  bélférgesség kezelé­sében.

Enyhíti a náthát, nehéz légzést, hörghuru­tot.

 

~ Alkalmazása  javasolt még:

Agyi keringészavarok javítása  céljából • Magas vérnyomás  kezelésére

A herpesz  kezelésére

  Különböző vírusos betegségek,  orrmelléküreg gyulladás, vénagyulladás, visszérbeteg­ségek kezelésére

 

~ Nem javasolt:

• Terhesség ideje alatt, mivel fokozza a méhösszehúzódásokat

Heveny vagy krónikus vesegyulladás esetén

  Szoptatáskor, mivel a csecsemőnél  hasme­nést okozhat.

Véralvadási zavarok esetén  Táplálékkiegészítőként szedve azzal az  előnnyel is jár, hogy nem érezhető a kellemet­len szájszag, ami a növény közvetlen  szétrágása után jelentkezik.

vissza 

• Q10

 

~ koenzim E vitamin

 

Levegő nélkül pár percig, víz nélkül néhány napig, élelem nélkül néhány hétig élhetünk, Q 10koenzim nélkül pedig - a tudomány mai ismeretei szerint - az élet nem létezhet!

10 féle koenzim létezik, de közülük csak a Q 10 koenzim található meg az emberi szerve­zetben. Vitaminhoz hasonló, éppen ezért so­kan energiavitaminnak is nevezik. A szív, a vese, a hasnyálmirigy, és a máj működéséhez szük­séges a legtöbb Q 10 koenzim jelenléte is. E A sejtek energiaellátásához nélkülözhetetlen, minden sejtben megtalálható és az energiafor­galomban játszik szerepet. Erős hatású antioxidáns. Legjelentősebb hatását a szabad gyökök lekötésében fejti ki, ezáltal lassítja a szervezet elöregedését. „E" vitaminnal kiegé­szítve még sokkal erősebben veszi fel a harcot a sejtjeinket károsító szabadgyökök ellen. Az emberi szervezet saját maga állítja elő egy bi­zonyos életkorig (25-30), mely szükséges a za­vartalan energiaforgalomhoz, az anyagcseréhez. Táplálékaink közül legfőbb forrása a makréla, lazac, szardínia, marhamáj, marhaszív.

A kor előrehaladtával mennyisége csökken, ezért kiegészítő étkezés útján, táplálék-kiegé­szítőkből kell felvennünk a megfelelő mennyi­séget. Sajnos a mezőgazdaság túlzott kemizálá­lása

a tárolás, a tartósítószerek, a mesterséges érlelődést előidéző gázok, a sütés, a főzés stb. ala­posan csökkentik a koenzim jelenlétét. Hiá­nya komoly gondokat okozhat a szív és az

immunrendszerben. A normálisnál már 25%-kal alacsonyabb Q 10 szint számos betegség, pél­dául szívizom betegség kialakulásában is szere­pet játszhat. Akinek az életvitele amúgy is túl­hajtott, stresszes, szívük veszélyeztetett, azok­nál a Q 10 koenzimszükséglet is nagyobb.

Nemcsak a szervezet életkora számít a Q 10 tartalom szempontjából, de pl. egyes gyógysze­rek (vérnyomáscsökkentők) is gátolják a szer­vezet Q 10 termelését.

Jótékony hatása szedése után 1-2 hónappal alakul ki. Napi 60 mg már 4 hét után is kedve­ző hatású lehet. A megfelelő szint eléréséhez azonban napi 20-30 mg-ot kell szedni, de ak­kor 8 héten keresztül.

 

~ Hatásai:

      fáradság, rossz közérzet kivédése

• a betegség utáni felépülési folyamat jelentősen lerövidíthető, a betegségek megelőz­hetőek, ha a szervezetben a szükséges mennyiségű Q 10 megtalálható

      ajánlott a szedése fokozott fizikai igénybe­vétel és egyoldalú táplálkozás (diéta, fogyó­kúra) esetén

• szívizom betegségek esetén, amelyek adód­hatnak érrendszeri problémákból, degene­ratív szívizom betegségekből vagy a ritmus­zavarok miatt.

      ajánlott magas vérnyomás esetén

      hatásos légzőrendszeri problémák, dagana­tos betegségek, cukorbetegségek, fekélybe­tegségek, májbetegségek, látászavarok, szem­betegségek, szklerózis multiplex és külön­böző memóriazavarok esetén.

      Szedése estén mellékhatás nem jelentkezik.

 

~ E vitamin.

Szintén antioxidáns vegyület. Megakadályoz­za, hogy az oxidáció hatására a sejthártyák több­szörösen telítetlen zsírsavai károsodjanak, meg­akadályozzák; hogy az örökítőanyagot, a DNS­t, a szabad gyökök károsítsák, ezáltal bizonyos daganatos betegségek kialakulása szempontjá­ból nyújt védelmet a szervezet számára. Napi 3 mg szükséges belőle.

Antioxidáns hatása miatt a szív és érrend­szeri betegségek koszorúér megbetegedések, érelmeszesedés ellen is véd. Szükség van rá a bőr, a haj és a fogak egészséges állapotának fenntartásához, különböző szembetegségek el­kerüléséhez, az egészséges nemi ösztön meg­őrzéséhez és erősíti az immunrendszert.

Hiánya vérszegénységhez és idegrendszeri károsodáshoz vezethet.

Szedéséhez kapcsolódó mellékhatás nem is­mert!

vissza

 

• C-vitamin

        Nyújtott hatású

Bár a C-vitamin megtalálható az étrendünk­ben, gyümölcsök és zöldségek formájában

tudjuk táplálékunkkal felvenni, de a megnöve­kedett stressz és a környezetszennyezés miatt ez a mennyiség a megelőzéshez is kevés. Ezért olyan fontos, hogy kiegészítsük a táplálékun­kat C-vitamin külön bevitelével. A C-vitamin vízben oldódó, a vizelettel 2-3 óra alatt kiürül

a szervezetünkből. Mivel a vérben állan­dóan magas C-vitamin koncentrációt kell biz­tosítani.

Ezért az optimális hatás elérése céljából nyújtott hatású vitaminkészítmény szedése ajánlott. A napi szükséglet mértékéről folya­matosan szakmai viták zajlanak, abban azon­ban mindenki egyetért, hogy a C-vitamin sze­repe jóval nagyobb, mint azt évtizedekkel ez­előtt gondolták. A minimálisan javasolt napi mennyiség 60 mg, ez azonban arra elég, hogy megelőzzük vele a C-vitamin hiányában létre­jövő betegségek előfordulását. Bizonyított, hogy nagyobb mennyiségű C-vitamin bevitel, külö­nösen, hogy ha a táplálék kiegészítéseként tör­ténik, sok betegséget, így a rák számos fajtájá­nak létrejöttét, szívbetegségeket, cukorbeteg­séget, magas vérnyomást, náthát vagy az influ­enzát, akár az asztmát, vagy az allergia kialaku­lását megelőzi. Ehhez elképzelhető, hogy akár napi 1000 mg C-vitamin felvételére is szükség van.

A C-vitamin az egyik legerősebb antioxidáns, ez azt jelenti, hogy meggátolja a korai örege­dés létrejöttét, ellenállóvá teszi a szervezetün­ket a fertőzésekkel szemben, csillapítja vagy csökkenti a gyulladásos betegségek előfordu­lását. Elengedhetetlen a növekedéshez és a fel­épüléshez, bármilyen szövetről is legyen szó a testünkben, így a sebek gyógyulásában is fon­tos szerepet játszik. A C-vitamin a véredények egészségét is szolgálja.

Nélkülözhetetlen a kollagén képzéshez, amely a bőr, a porcok, a csontozat, a fogak és az íny egészségéhez szükséges, és szerepet ját­szik a sebek és égések gyógyulásában is. Két

idegi ingerületvivő anyag (noradrenalin és szerotonin) termeléséhez is elengedhetetlen. A noradrenalin a véráramlás szabályozásában ját­szik szerepet, a szerotonin pedig az alvást segí­ti elő.

Vegetáriánusok esetében elősegíti a vas fel­szívódását. Dohányosok esetében több C vita­mint kell bevinni a szervezetünkbe, mert a C­vitamin semlegesíti a füstben lévő szabad gyö­köket, gátolja a rákkeltő anyagok kialakulását a szervezetben. A herpesz kialakulásának csök­kentéséhez hozzájárul. A betegségek utáni lábadozás alap vitaminja.

Férfiaknál a nemzőképtelenséget javíthatja vagy megszüntetheti, mert az egészséges heré­ben a hímivarsejtek kialakulásához, illetve sza­bad kiáramlásához nagymennyiségű C vitamin­ra van szükség, mely egészséges esetben meg­található, azonban a C-vitamin hiánya a hím­ivarsejtek összetömörülését, összetapadását okozhatja.

 Stresszcsökkentő hatású. A C-vitamin na­gyon sok módon védelmezheti a szívünket, sok embernél hatásos pl. a koleszterinszint csök­kentésében. A C-vitamin pótlása segíthet a magas vérnyomás leküzdésében. Csökkentheti az angina és a szívkoszorúér betegség kialaku­lását. Védi az ereket, mivel megakadályozza a vérlemezkék, és a koleszterin felszaporodását a vérben. A cukorbetegeket oly módon védi, hogy elősegítheti az inzulinszint normalizáló­dását, ami viszont helyreállíthatja a vércukor

és a glükózszintet a vérben. C-vitamin hiánya  esetén kimerültség, étvágytalanság, fertőzések­kel szembeni fogékonyság, és a legsúlyosabb előfordulási formája a skorbut jöhet létre

 

 

Szükséges napi mennyiség:

Kor, állapot

mg/nap

0-1 év

25

1-2 év

30

2-18,év '

30-60

Felnőtt férfi

60

Felnőtt nő

60

Terhesség

70

Szoptatás

100

Dohányzás

100

Vírusos megbetegedés

1000-ig

 

 

 

 

 

 

 

Túlzott szedése veseműködési zavar esetén vesekövességet okozhat.

 

vissza

• Áfonya

Általában a fekete áfonyát vagy a nagy bo­gyós áfonyát használják a gyógyításban. A bo­gyóit és a leveleit is felhasználják. A bogyókban antioxidáns aktív anyagok találhatók, a levelé­ben flavonoidok, danninok találhatók és nagy mennyiségű C-vitamin.

 

~ Használják:

·        húgyúti fertőzések ellen

·        baktériumok elpusztítására

·        emésztési panaszok esetén.

 

Baktériumölő, mert antociánokat tartalmaz, amelyek növelik a kisebb vérerek ellenállását és csökkentik az áteresztő képességüket, meg­akadályozzák a vérrögképződést és védik a kol­lagén állományt a szuperoxidik ellen, továbbá védik a gyomor nyálkahártyát. A hugyutakba bejutva képesek megakadályozni az ott megte­lepedő baktériumok szaporodását, illetve azt, hogy a baktériumok a hugyutak falához tapad­janak, ezáltal nagyon jól használhatók húgyúti fertőzések ellen.

Ezen kívül javíthatja a látást, segít megelőz­ni a látásromlást, továbbá védelmet nyújthat a zöldhályog és a szürkehályog, valamint több más szembetegség ellen. (Éppen ezért javasolják pi­lótáknak és autóversenyzőknek az áfonya sze­dését.) Elősegíti a szem ideghártyájának és pig­mentjének regenerálódását, és a szem alkalmaz­kodását a sötéthez. Javasolják vénás keringési rendellenességek esetén, nyirokkeringési rend­ellenesség esetén, aranyér betegségben, nő­gyógyászati problémák esetén, illetve a szemé­szetben.

A nagybogyós áfonyának a termését hasz­nosítják. A nagybogyós áfonyának szerepe le­het a hugyutak fertőtlenítésében.

 

Baktériumölő hatása következtében az E.coli, Staphylococcus aureus baktérium sza­porodását gátolja, vesemedence gyulladásban, húgyhólyag gyulladás esetén. Szerepet játszik a vizelet szagtalanításában, /főleg idős emberek­nél van ennek jelentősége/ illetve a fogszuva­sodás megelőzésében. Gyógyszeres kezeléssel együtt kiegészítő szerként használják.

A fekete áfonya különböző bélbetegségek, a bélgyulladásos betegségei esetén, cukorbeteg­ség esetén, érelmeszesedésben, fogbetegségek­ben, keringési betegségekben, hasmenésben, menstruáció előtti tünetegyüttesnél, sebek, ütések, horzsolások kezelésére, vénás elégte­lenségben, vírusfertőzések esetén használatos. Természetesen C-vitamin tartalmánál fogva C-­vitamin pótlásra is használható. Mellékhatás, ellenjavallat nem ismert.

 

vissza

• Grapefruit

 

Nyugat-Indiából származik. A grapefruit ki­vonat főleg bioflavonoidot, glikozidot, C vita­mint és néhány fehérjét tartalmaz. Elsősorban a magjából és a gyümölcshús membránjából nyerik ezeket a létfontosságú anyagokat. Az itt található hatóanyagai elpusztítják a kórokozók citoplazmájának membránját és szabályosan „ kiéheztetik" őket anélkül, hogy az emberi szer­vezetet károsítanák. Ezáltal természetes módon semmisítik meg a vírusokat, baktériumokat, gombákat és parazitákat. Rengeteg C vitamint tartalmaz, ezáltal erősíti az immunrendszert, továbbá biokatalizátor szerepet tölt be.

A koleszterinszintet csökkentő pektint tar­talmaz. E hatás következtében csökkenti az ér­elmeszesedés kockázatát.

A rák elleni védekezésben játszik szerepet, mert bioflavonoidokat is tartalmaz, amelyek semlegesíthetnek bizonyos rákkeltő anyagokat.

Fogyókúrához is javasolható, mert kis ener­giatartalmú, illetve folsav tartalma miatt a sej­tek növekedéséhez elengedhetetlen, ez külö­nösen gyermekkorban és serdülőkorban java­solt.

Használjuk még az emésztés támogatására, mert keserű anyagai miatt epehajtó, étvágyho­zó és emésztést serkentő hatása van.

Gyomor és bélpanaszok esetén is használ­ható. Aranyér kezelésére is alkalmazható.

Nemcsak belsőleg, de külsőleg is használ-­

ható. Grapefruitmag kivonatot csöppentve mo­sószerbe, a padló és az ágynemű tisztítására és fertőtlenítésére használható, az ivóvíz minősé­ge is javítható

Hüvelyfertőzés esetén is használható és a HIV-vírus elleni harcban is nagy reményeket fűznek a kutatók hozzá.

 

~ Felhasználási terület:

vírusos szemölcs, herpesz, nátha, száj és fo­gak betegségei, fekélyek, szájpenész, gom­bás fertőzés, rossz lehelet, fogszuvasodás, fogkő, fogínygyulladás

 

torok és orr betegségei, nátha, köhögés, re­kedtség, torokfájás, gégegyulladás, bőr és haj, szőrtüszőgyulladás, vágott seb, bőrkiütés, öv­sömör, ekcéma, szemölcs, bőrgomba, korpásodás, fejtetű

 

• gyomor-, és bélrendszeri panaszok, hasmenés, gombásodás

• vénák-és visszérbetegségek

• belek tisztítása, bélflóra stabilizálása

• sejtanyagcsere aktiválása, sejtnövekedés (folsav)                                    

vissza

• Zöld kagyló

Új Zéland tiszta tengervizeiben található, távol a környezetszennyezéstől.

 

~ Tartalma:

gazdag különböző tápanyagokban, nyomelemekben, főleg a cink tartalma érdemel említést, illetve van benne egy olyan építőelem, glykozaminoglykán, mely építőeleme az emberi bőrnek, porcoknak és kötőszöveteknek.­

Gyulladáscsökkentő anyagok is találhatók benne. A cink minden szövetünkben megtalálható, számos enzim alkotórésze. A DNS, RNS fe­hérjék szintéziséhez elengedhetetlen, a pete­fészek és a here fejlődéséhez, az immunrend­szer hatékony működéséhez is szükséges.

Hiánya hátráltatja a fejlődést, növekedést, serdülő- és gyermekkorban különösen növeli a fertőzések kockázatát, romlik az étvágy, szür­kületi látásromlást okoz, az alkohol lebontása gátlódik és szabad gyökök felszaporodása elő­térbe kerül.

A másik összetevője a glykozaminoglykán, amely építőelemként szerepel az emberi bőr­ben, porcban és kötőszövetekben, így különö­sen javasolt idősebb korban, illetve aktív spor­tolók számára. Ez az anyag megköti a vizet és egyes ionokat, így növelik a kötőszövetek szi­lárdságát, rugalmasságát. Javíthatók az izületi elváltozások, javul az izületek mozgathatósága. (krónikus izületi betegségek, degeneratív elvál­tozások esetén).

 

~ Általános hatásai:

   Növeli az erőnlétet

      Javítja az állóképességet

      Kivédi a stressz negatív hatásait

      Kontrollálja a vérnyomást

      Növeli a tüdő kapacitását

      Gyorsítja a betegségek utáni felépülést

      Javítja az izomtónust, a koncentrációképességet  és a közérzetet

      Enyhíti a gyulladásos folyamatokat

      Hajhullás megállítása

      Terhesség, szoptatás alatt szedése jótékony  hatású

      Nemzőképesség zavaraiban

 

vissza

 

• Omega-3

 

Az esszenciális, többszörösen telitetten zsír­savak közé tartozik, amelyet többek között a rep­ceolaj, a dió és a tengeri halak tartalmazzák.

A szervezet képtelen a többszörösen telítet­len zsírsavak előállítására, ezért azokat a táplá­lékban lévő zsírokból kell kinyerni. Ilyen lét­fontosságú esszenciális zsírsav az Omega-3. (linolénsav)

 

~ Miben van szerepe?

·       a sejthártyák felépítésében

·       zsírok szervezeten belüli szállításában

·       prosztaglandinok (fontos hormonszerű ve­gyületek) előállításában

       érelmeszesedés megelőzése, visszafejlődése, mivel az Omega-3 zsírsavak gátolják az érfa­lak megvastagodását, fogyasztásuk növeli az érfalak tágulékonyságát

      szív és keringésrendszeri megbetegedések ellen véd, csökken a vérrög képződés koc­kázata, javul a vérátáramlás a kiserekben, a koleszterinszint csökken

      a pikkelysömör tünetei enyhülnek

       a szem és az agy fejlődéséhez is nélkülözhe­tetlen

      kismamák étrendjéhez elengedhetetlen,

      magas vérnyomás esetén, szélütés esetén, asztmában és daganatos megbetegedések esetén, illetve migrénes fejfájásban.

      daganatos betegségek megelőzésében

 

Javasolt napi adagja 0,5-1 g.

 

vissza

• Corall Calcium

Soha nem lesz képes egyetlen tudós vagy orvos sem arra, hogy olyan étrend-kiegészítőt készítsen, amely minden ásványi anyagot és nyomelemet a megfelelő formában, és arány­ban tartalmazna, és amely a megfelelő módon épülne be a szervezetbe. Ezért keltett fokozott érdeklődést a korallból származó kalcium. A Sango korallból származó kalcium kémiai elem­zése azt mutatta, hogy az majdnem azonos az emberi csontban található kalciummal.

A legtöbb ember meglepődik, ha megtudja, hogy a korall az ionokat egy bizonyos algával való szimbiózisa révén veszi fel.

Ez a mikroalga a korall vázában él, így lehetséges, hogy a ko­rall az alga révén felvegye a szükséges tápanya­gokat. Ez teszi a korallt a természetes ásványi anyagok forrásává.

 

~ Összetevőinek hatása:

 

1. A szervezet számára szükséges kalcium bevitel

A kalcium a csont felépítéséhez elenged­hetetlen, továbbá szükséges az idegingerület át­vitelhez, az izom-összehúzódáshoz és a véral­vadáshoz. A fiatal felnőttek csontjaiban a kal­cium beépülése és kiválasztódása egyensúlyban van. A csontritkulás vagy csontlágyulás esetén ez az egyensúly felborul, a csontokba kevesebb­

kalcium épül be, mint amennyi onnan kivá­lasztódik. A csontok állománya ritkábbá, „könnyebbé" válik és ennek következtében szerkezetük meggyengül, hajlamosabbak a tö­résre.

A nőknek általában nagyobb mennyiségű kalcium felvételére van szükségük, mint a fér­fiaknak. A változás kora után a nőknek csök­ken az ösztrogén szintjük, és ezzel csökken a kalcium szintjük is. Fontos a kalciumban és D vitaminban gazdag táplálkozás, mert a D vita­min szerepet játszik a kalcium felszívódásában és hasznosításában.

A testünkben található teljes kalcium mennyiségnek kb. 99°x-át a fogaink és a csont­jaink tárolják, 1%-a pedig a vérben és egyéb szövetekben található. A korallkalcium egy ter­mészetes kalcium, amely tökéletesen alkalmas a szervezet kalcium szükségleteinek pót­lására.

 

2. A szervezet pH jónak

fenntartása Megemeli a sejteken kívül lévő folyadékpH­

ját (hidrogén ion koncentrációját), ez lúgos környezetet teremt. A lúgos környezet az egyik legfőbb megakadályozója a szövetsérüléseknek, az öregedésnek és a szervi megbetegedésnek. A vér pH értéke egészséges állapotban 7.4. (0 savas, 7 semleges, 14 lúgos pH-t jelent); 7.2 alatti pH általában halálhoz vezet.

A szervezetünkben található néhány enzim­nek (pl. a karbonanhidráz) optimális műkö­déséhez lúgos kémhatásra van szükség. Ennek hiányában a vér nagyon savassá válna, és kép­telen lenne az oxigén szállítására.

 

3. Antioxidáns

A szabad gyökök semlegesítésében játszanak kielégítészerepet, ezáltal lassulnak a szervezet­ben az öregedési folyamatok és csökken a da­ganatos betegségek száma.

 

 

vissza